I'm happy

caps lock-kal akartam ide írni eredetileg. nem is eredetileg, el is kezdtem, fröcsögtem, vérengztem ide, ebbe az ablakba, töménytelen mennyiségben. nem érdemlitek meg. nem érdemli meg senki. keserű fintorral arcomon, epét nyelve, kiröhöglek bennetek. ó, nem szól ez aztán személyesen senkinek. mindenkinek szól. így van, ne nézzen egyikőtök se megdöbbenten. kurva anyátok. ja, ja, bárkinek. akárkinek, senkinek, mindenkinek. rohadjatok meg mind. ez a világ nem érdemel meg engem. hogy rohadnátok meg, hogy tömnének le a nyelőcsöveteken két nehéz betontömböt, tépje le az ajkaitok, köszörülje véresre a nyelvetek, hogy, hogy közben sírjatok, zokogjatok, omlassza szét elmétek a fájdalom új, eleddig ismeretlen kifacsart démoni dimenziója, melyet egyszerű ember felfogni sem képes. hát a büdös rohadt picsába. mi vagyok én. mi.  mi. mi vagyok én!?. egy rakat szar? ez? tényleg? mert így érzem magam. valóban, egy nagy, eszméletlen nagy halom szar. LÉSVDKDSVÉLKSDVBLKSD
ÁÉWKFWŐOPEKVSEŐLVKSŐPLŰVKSDÉLKJVSEŰŐLOFGKWEPŐOFKOSPŐEOVKWSRÓV
SERSW
EGOSŐEVŐPKSEŐPKSLEGLKŐSEVÉLKWESPŐOKSERPOKSEGPIOMBSRSWPRMN PEOFSÚŐFŰŰSŐPOEKFGWS
ŐROKGSŰRŐMFGVEŐŰ




el akarok menni. itt akarok hagyni mindent. sírnék, de nem tudok. miért nem teszem. megalázó volna. kérlek, legalább hadd, csak ezt, miért nem. vajon ilyen érzés amikor valaki véget akar vetni az egésznek, vajon ilyen érzés amikor valaki ŐLÁVLSÚŐVPLWEVE
ÚPLSWERVÚŐLPSERVŐOKBRTPIOMBRTPIOMNRBPŐOMSRRPGOLSRKOŐGŰ
PG SEOGŐGŐ GŰSŰOŐŐOJSGŰJREFŰJQFG
WQ
Q+ ÚÜ

ohó

És igen, megtaláltam a negyedik bandát, amelyiknek bármelyik számát képes vagyok meghallgatni és élvezni. Ez emeli így a kedvenc bandáim sorába, a triumvirátusból mesteri kvartettet alakítva egy csodálatos morfózisban.





Blue October
Three Days Grace
Serj Tankian
Diablo Swing Orchestra

indignation

A világ, annyira durva. Nincsenek rá szavak.


Hogy lehet az például, hogy, én, mint egy live szerepjátékos-fantasy kedvelő-elitista-énekes-olvasó-írogató ember, bárkinek bármijére teljesen normálisan tudok nézni, bármi van, elfogadom, az az ő dolga, ha nem ismerem hát akkor érdekel, nyitott vagyok. Mindent, amit nem ismerek alapműveltségnek tartok. Ha megismerek valami újat, az onnantól műveltebbé tesz. Mások pedig furán néznek, ha bármi idegen, ha bármi furcsa, esetleg nem közkedvelt, kinevetik, mosolyognak rajta, gyerekes, hülyeség. Ez annyira bántó, ez annyira kínos, én érzem helytelenül magamat miatta! Hogy lehetséges az ilyen? Hogy lehetséges az hogy valaki a gyermekkora óta űzött nagyon kedves hobbijáról nem beszélhet a közvetlen környezetében senkinek, mert kinevetik? Hát nincsen az emberekben ennyire tolerancia, nyitottság, tudásvágy? Annyira nem tudom elképzelni, beleélni magam, annyira fura hogy létezik ilyesmi...ezért tart ma ott a világ ahol, azt hiszem.

Felháborít, mélységesen megbánt, hogy ilyen helyen élek.

ebpor

Brutális. Katasztrófa. Nincsenek rá szavak.

                                                  - Dr. Vidák Zsolt, adjunktus

Mihez kezdjen az ember, ha a saját orvosa közli ezt a tényt vele? Életünk gyógyulásnak és egészségügynek szentelt pillére. Mármint, milyen - racionális - módszerrel lehet lereagálni, érdekelne az. Frusztráló.
Izé, Prick-féle allergia vizsgálaton és tüdőszűrésen voltam ma. Mondhatni, rettenetesen felemelő érzés volt, attól hogy három órán át küldözgettek föl-alá mint egy idióta majmot, most tekintsünk el, inkább beszéljünk magáról a tesztről. Ugyebár, ez a "karcolós" módszer, felettébb kellemetlen maga az eljárás, és mikor reagál a szervezeted a mintákra - az is. Had említsem még meg továbbá hogy az allergiák erősségét "ikszekkel" jelöli, verbális, hiszen írásban "plusz" jelekkel. Fura.
Tehát akkor anélkül hogy tovább szaporítanám a szót, orrspray-m, szemcseppem, és gyógyszerem társaságában gyorsan leírom hát allergiáim apró listáját.

++++: poratka, árpa, rozs, búza, zab, parlagfű
+++: fű
++: kutya, fekete üröm, fehér libatop, lándzsás útifű, pitypang, falgyom, nyír-, éger-, mogyoró-, kőris-, olaj-, tölgyfa

nem

hajnali négy óra, negyvenhat perc van. most értem haza, koszos vagyok, részeg vagyok, fáradt vagyok, hennás karral, jó volt.

kimerült vagyok, rettenetesen. legszívesebben bedőlnék az ágyba. minden egyes pillanatban, minden egyes betű után, új erőt kell öntenem a tagjaimba, meg kell erőszakolnom magamat hogy újra és újra és újra és újra és újra és újra és újra, újra, újra írjak, menjek tovább, vigyem tovább, lépjem tovább, fussak tovább, ha nem futok hát guruljak, vagy legalább vánszorogjak, esetleg, ó, igen, a törpejárás....

te, hogy vajon mi meddig folytatjuk ezt az egymásnak íródó posztokat a blogjainkon, én nem tudom (igen te, te, te, amikor arra gondolsz hogy vajon kinek szól ez, vajon nekem szól-e, igen, akkor neked szól, igen így van neked). valamilyen szinten élvezem. nyer egyfajta plátóiságot az egész. szörnyű alak vagyok, azonban te is az vagy.

"legszívesebben bedőlnék az ágyba" mondottam volt. de nem teszem. ehelyett itt írom ezt a bejegyzést. tudjátok miért nem? nem tudjátok, mert nem is ismertek. nem is értetek hozzám. azért teszem, hogy bebizonyítsam magamnak - mert bizony, én vagyok az, aki annyira sajnálni való hogy magának kell bizonygatnia; magáról -, bebizonyítsam, hogy igen is szabad akarattal rendelkezem. hogy én döntök, hogy az lesz amit én akarok, úgy lesz, pontosan úgy, se máshogy se másképp. talán ha megmutatom az elemi fáradtság ösztönének és a hányingernek és a fejfájásnak és a lélektépő őrlődésnek hogy én vagyok az úr, akkor talán, talán valóban én leszek az, aki parancsol, aki a főnök. győzködnöm kell magamat arról hogy erős vagyok, hogy képes vagyok bármilyen fontos lépést tenni bármilyen ügyben ajjj te jó istenem te jó jó jó isten már tördelni sincs kedvem atyaégsdvéélsdéls bár vajon tényleg át lehet verni bárkit is ezzel

Álom...

HAGYJ BÉKÉN

What's on your mind?

       Hogy mi van az agyamon? Nem is agy, hanem egy öngyilkos
     merénylő.

       Ó Istenem, ha mindent helyrehozhatnék, amit az életemben elrontottam. Bárcsak, bárcsak, bárcsak! A hangulatom akárcsak egy csöpögős, romantikus regényben, amikor valaki imádkozik - "bár minden jó volna"...
     
       De valóban. Bár minden jó volna, ezt kívánom én is s ki is mondom azt - hisz szám személyem eltántoríthatatlan joga, hanem beszédem! -, bár, bár, bár minden jó volna! Ez még a szóismétlést is megéri.

       Fejlődök én, okulok, javulok. Azonban most meg kell tanulnom kicsit élni, újra. Mint valaki, ki bénulás után újra tanul járni. Érezni azt, hogy az emberek szeretnek. Megtapasztalni újra a tavasz szépségét, a nyár gyönyörűségét; és lányok! Ti is milyen szépek vagytok!

       Kezdek Rád is szeretettel visszagondolni. De ez még mindig nem az elfogulatlan szeretet. És majd, ha majd egy-másfél-két év múlva újra szóba állunk, én akkor is "kis drágám"-nak foglak hívni. Az fogsz maradni számomra, tudod. Vicces, de, remélem majd nagyon jó barátok leszünk. Hiszen ki ismerné jobban egymást mint mi ketten. Ennyi szót rád, mostantól többet nem fecsérlek a közeljövőben, megmaradsz ott a memóriában hátul. Autobiografikusan utolsó, jegesmedve téli álomként első.

       I trasformare indietro egy szerény, mosolygós sráccá, ich denke, igen, szeretnék az lenni, az is vagyok legbelül úgy érzem. Habár ezt viselkedésem nem tükrözi, ez így van, I feel that, hogy lehetne hát másképpen? Egyébként is, non que un hűbelebalázs alak lennék. Inkább gyere, kapsz egy rózsát és mesélek a csillagokról. Reménytelenül romantikus figura vagyok, azt hiszem. Kezdek kiforrni.

       Változom! Furcsa, kezdek más ember lenni, úgy hiszem. Á le sem tudom, le sem írhatom, képtelen is lennék leírni hogy érzem magam. Keserédesen. Legtömörebben így fogalmazhatnám meg, ezt a fura állapotot. De másrészt úgy érzem hogy ez normális is. Hogy(gyalnemkezdünkmondatot) most normális vagyok.

       Szóval, szeressetek engem! Szeretném ha szeretnétek, szeretném ha bárki szeretne. Szeressetek sokan, igénylem, vágyom, jaj Istenem. És ha ti így, én is úgy, meg amúgy hogy:

"megígérem jó leszek!"

Life's music
Music's life

hi tek

I do what I like
Too hot to handle, too cold to hold


az az igazság hogy valójában nem vagyok túl jól. Vagy hát igazából nem is tudom már, hogy mi a jó, mi a rossz. Véleményem szerint ez most éppen nem túl jó. Gondolkodom rajta sokat, hogy csak kínzom-e magam, vagy tényleg rossz nekem - de hát valljuk be, miért lenne ez önmarcangolás ha én magam akarom hogy legyen már vége?

Les énfants terribles

Bienvenue, bienvenue dans le cirque des horreurs de Bregovic! Hahhaha, ne soyez pas impatient, je ne vais pas montrer notre programme encore!


Je me sens bien, je vous remercie d'avoir posé, mais vous devez savoir: la mémoire de votre me hante encore, alors excusez-moi pendant que je oser vivre! 

Va te faire foutre, nous étions comme des enfants terribles, avant que vous me jeta. Vous horrible, malheureuse personne avec les cheveux rouges et un joli visage. Récemment, je regarde souvent le ciel, mais je n'ai toujours pas compris que je suis à la recherche de votre présence, ou suis-je tout simplement profiter de l'être sans que vous (pas)?

Eh bien, un, deux, trois, bieber, jamais l'esprit, je suis l'être sur-nostalgique. Vous ne reviendra jamais, vous ne serez jamais besoin de moi à nouveau, mais tu me fais mal ... beaucoup. Chienne! Non, je ne peux même pas expliquer comment je ressens pour toi avec un indicateur négatif. Cela commence à devenir ennuyeux, en fait. Quand cela s'arrêtera?

Donc, c'est la vraie motivation et seulement aux sujet de création de ce cirque. Soyez prêt à entendre plus à l'avenir! 

Merci pour le public!

piszkozat revival project phase one

Ez egy úgymond emlékeztető, magamtól, magamnak. Valójában nem tartozik rátok, csak Rám, de a piszkozat valahogy soha nem az én világom volt. Tehát, a lényeg, hogy nagyon önbírálóan és szinte már bántóan objektíven vizsgáltam ma (június ötödikén, immár) önmagam. A végeredménye az lett, hogy rettenetesen megbántottam saját személyem, de mivel semmiféle racionális gondolkodásmóddal megcáfolni egyiket sem tudtam; optimista pedig nem vagyok, úgy éreztem, le kell írnom ezt, meg kell örökítenem, hogy ne felejtsem el - csalódottan, valójában milyen "egyáltalán nem különleges", hanem kifejezetten szürke vagyok; mint bárki más. Személyes kudarc, egyébként.

1. 1. Nem szeretem magam
2. 
   
3. 2. Cseppet sem vagyok elégedett magammal
4. 
   
5. 3. Nem vagyok túlzottan elégedett az idáig felmutatott eredményeimmel sem
6. 
   
7. 4. Sok-sok-sok-sok éve nem csinálom azt, amit igazán szeretnék, mivel nagyon nem is érhető el nyilvánvaló megoldással, akaraterőm viszont nincs, hogy megvalósítsam nehezebb úton, legalábbis nem jövök rá hogy hogyan lehetne
8. 
   
9. 5. Következik, nincs semmi amivel kifejezhetném magamat, ezáltal rettenetesen sok minden ragad meg bennem, semmit nem tudok kiadni magamból
10. 
    
11. 6. Az hogy semmit nem csinálok amit igazán élvezek, hátrányos minden életszituációmra (pl. tanulás, satöbbi), kihatással van a jellememre
12. 
    
13. 7. Elégedetlen vagyok magammal zenei téren, s mind kulturálisan, például nem tudok semmilyen hangszeren játszani
14. 
    
15. 8. Cseppet sincs olyan jó hangom, mint azt én szeretném, mint ahogyan megkívánná az ahogy szeretném kifejezni magam. Nagy csalódás
16. 
    
17. 9. Természetesen ez nem egy "depressziós vagyok ezért szar minden amit teszek", nem, valljuk be, nem "nincs hangom", hanem számos visszahallgatás és mai felvétel után azt kell mondjam, nem, nincs rossz hangom, de egyáltalán nem kiemelkedő, "nagyon jó", rendbontó, hanem inkább középszerű, sőt, meglehetősen átlagos
18. 
    
19. 10. Ebből kifolyólag levonható a következtetés hogy valamilyen szinten túlzóan gondolkodok magamról, mivel ezzel idáig nem voltam tisztában, mondhatni nagyképű vagyok. És ha már ugyebár egy valamiről így gondolkodik az ember, valószínűleg van több is.
20. 
    
21. 11. Alapvetően boldog sem vagyok, vagyis hát, honnan tudhatom mi a boldogság, de ha ez az, elég szar (regular EMObreakout)
22. 
    
23. 12. A szükségeltnél általában mindig egy leheletnyivel van kevesebb akaraterőm és kitartásom, ebből visszavezethető egy csomó dolog, amivel nem vagyok megelégedve, összes éveimre visszamenőleg.
24. 
    
25. 
    
26. 
    
27. 
    
28. 
    

--------------------------------------------------------------

Amolyan, mivel a "költői/írói válság" nevettető túlzásába nem esem, "bloggoló" válságban szenvedem. Bejegyzéseim valószínűleg nem csak mennyiségben, de minőségben is csökkennek majd mostanság. De majd! Júliusban, szétírom, ne aggódjon a nemlétező publikum.

but neverthless

Silently take me, a'ight?

http://www.gentlemansemporium.com/store/002570.php

Some day, you will be mine!

I used to worry about the future but then I throw my caution into the wind

     

-     Akkó' tengődjünk, ecsém! (- mondta Tóth Ákos, 37, nyurgatekerenytyűi lakos, mielőtt kivágódott a szembesávba előzve karambolozni)

       Viccet félretéve, ebben a szellemiségben telt a mám, déltől egészen a mostani 23 óra 23 percig, semmit sem siettem el, semmi sem sietett el engem. Nem kerestek és nem kerestem senkit, az idő tökéletes csigalassúsággal folyt homokóra medrében. És ez így volt rendjén. Úgy van, jámbor "hogy kerültem én ide", gyanúd beigazolódni látszik, ez egy napimicsináltam, ne aggódjunk, nem lesz belőle rendszer.
       Tehát Kovácséknál egész nap dübörgött az isteni, mannasztikus funky, DJ: fürdőgatyás gergely. Palettáját  csillogtatta Jamiroquai-tól, Hugo-n át, Alma Desnuda-ig, megfűszerezve egy kis őrölt Jan Delay-jel. Szárnyalt az őrült, mennyei zene jobbra-balra. Na de komolyan, csak hallgassátok meg! Hát milyen bassline ez!?

"I used to worry about the future but then I throw my caution into the air." 

Szóval azt kell mondjam hogy....oké mindegy, már nincs kedvem írni, csak erőltetem, bocs.

Barrage of the Alconquinial lies.

   
       Éreztetek már ahhoz hasonlót, hogy az elmétek szárnyal? Hogy gondolataitok olyan magasröptűek, annyira kifinomultak, összetettek - már szinte magad sem érted? Eszméletlen. Sosem gondolkoztam még ennyit, és így. Bárcsak képes volnék leírni, szavakban kifejezni, de amint erre a pontra jutnék, agyam leblokkol, ideám manifesztálódni képtelen. Valamilyen szintű szociális retardációt vélek felfedezni magamon, pedig hát, fenn járok, eszek, iszok, érintkezek az emberekkel, mintha öntudatomnál, érzéseimnél volnák, s egyszerre mégsem. Úgy vagyok, mint akit nagyon fejbe kólintottak; élek, de ez az élet csak kábultság. Előszeretettel kezdem élvezni a saját társaságom, továbbá, a blogomét...ami hagyjuk meg; na de erről inkább a következő bekezdésben. Egy ókori orkhesztrára valónak érzem lényem, legalább is, nem ide, nem most, máshová.
        
       Naplót írni (amellett hogy nem egy kedves feladat) – a legtöbbször azok gyengesége, akik senkinek se mondhatják el azt, ami a leginkább foglalkoztatja őket. Kislányoké, akiket nyugtalanná tesz, megzavar, lázba ejt az a csodálatos átváltozás, mely egy idő óta hatalmába kerítette a lelküket, – szerelmes lányoké; kik nagyon derék leányok, habár erényük , mint a derék Homérosz, koronként szundikál is. Akik még nem tartanak ott, hogy megvallhassák érzéseiket annak, akit ezek a mindenkor egyforma, gyermekes mondanivalók nagyon is érdekelnek, – asszonyoké, akiknek titkuk van.
       
       Gondoljunk hát bele, miben különbözünk mi annyira? Mindannyinkban ott a női jellem (vagy bennük a férfi jellem [vagy egyáltalán, miért lenne bármelyikőjüké is ez?]), hiszen nem csoda, most eszmélek rá! Ó, de csúnya dolog férfinak lenni! Leánynak lenni pedig nyomorúság. De nincs is ezen mit szégyellni. A fenti tézisek, habár meglehetősen szélsőséges sztereotípiával példáz, igazak, mindannyiunkra. Gyengeségem, gyengeségem, hiányzik az a Valaki, akinek beszélhetnék ezekről. Hjaj! Bárcsak a fő probléma az volna hogy nincs kinek beszélnem erről, hiszen ez a személy, nem egy Szerelem, nem egy barát, senki sem ki ajánlja magát. Hát még ha megfogalmazni tudnám. Gyenge vagyok, blogot írok. "Ki tudományát bohém költészetbe veti, Erebosz oltárán is áldoz" - mondják.
       
       Lángolni fogok még, lángolok majd még sokáig, nem csuklok össze a teher alatt. Hiszen hogy is tehetném? A természet, melyet bölcsnek szoktunk nevezni, kinek sokféle katonára van szüksége, rendelkezik azzal a jó tulajdonsággal (hogy az-e, ki-ki döntse el maga, semleges maradok), hogy gondoskodik róla - azoknak, akiknek nagy ütéseket kell kiállaniuk, egy jótékony sokk-hatás, zsibbadtság segítségével ki is állják a rájuk mért sorsot, s valahogy hamarosan, amíg a fájdalom még friss, ne szökjenek meg a szüntelen állomáshelyükről. Ez a kábultság tart fogva engem is, már pár napja, habár soha nem találkoztam még hasonlóval: hát ne kérdezzétek, de egyszerűen tudom, érzem hogy így van. Ez a zsibbadás segít, segít hogy elvégezzem a teendőimet, hogy éljem tovább az életem, hogy megválaszoljam a kérdéseitek. Nem tarthat azonban ez - mint ahogyan semmi sem - örökké. Akkor majd, mit teszek?
       
       Ne szeressetek, ne imádjon engem senki sem! Ki ezt eldönti, több mint valószínű hogy  gondolatmenetének legokosabb, legértelmesebb strófáját szüli meg. Én még sem fogok nevetni, bosszankodok majd.