Asztronauta vagyok egy olyan világban, ahol űrhajósnak lenni nem menő. Ahol minden ami más forbidden, s az új, meg a friss kifejezetten tiltott és gáz. Természetesen nem a világról van itt szó, ez egy eltúlzó, gyerekes és cseppet sem reális gondolat volna a részemről. Ez csupán az adott emóció túlcsordulásából következő túlzás. Tehát valójában a közegem az, amiről beszélek.
Úgy érzem, mintha ketrecbe zárnának. Mintha minden lehetőséget elvennének tőlem, már azelőtt megfosztanának a gondolatától, mielőtt kipróbálhatnám azt. Be vagyok szorítva, egy környezetbe, ahol senkit sem szeretek - úgy igazán - és nem gondolom azt hogy bárki méltó volna rám, de legalább megértene engem és felfedezném a közösség azon pici szikráját amin el lehet indulni. Ha találkoznék új emberekkel, akik megütik ezt, gondolkodás nélkül őket választanám. Talán ezért is csalódom olyan sok ismeretségben, kapcsolatban, őrülten és elbizakodottan ugrom bele mindenbe, hogy később ugyanúgy s újfent jöjjek rá: szar. Sajnálom, ez az igazság.
Alig várom hogy vége legyen az évnek és elköltözhessem. Nem szeretnék visszajönni.
EDIT: először érzem azt hogy bárkit megsértenék lelkiismeret furdalás nélkül, ha az ő gondolatai szembemennek az enyémmel. Ez nagyon nem tetszik, és szomorú vagyok miatta.
