(EZT NE OLVASD EL A ZENE NÉLKÜL! gy.k.: indítsd el mielőtt olvasol, inkább felolvass magadban, mint elolvass. Megközelítően ügyelj, hogy az olvasás a számmal együtt érjen véget.)
Elveszett gyermekek sírásának keserűségéből születtek s végül a tehetetlenek és magukra hagyottak roppant szomorúságából hunytak el.
Veszendőbe menő életek kétségbeejtő zuhatagaként ömlött róluk a sóbűzös izzadtság-permet. Tagadhatatlan tudatosságú tarantula tengerek tipródtak tova a tajtékzó, tüskés tájékon míg tivornyázó tohonya tisztviselők tagadhatatlanul törekvő tendenciára titulált titulusban tébláboltak a tiltakozó, tapasztalatlanságban tengődő talpasaik társaságában, a tikkasztó tavaszi..........Ja, nem is tavaszi volt az. Hanem nyár közepe. És sivatag.
--------
A láthatóan gyéren összeeszkábált, felismerhetetlenségre szikkadt facsenevészekből álló kis házikó meglehetősen baljóslatú volt aznap. Már ha azt mondhatjuk hogy aznap. Másnap? Tegnap? Azelőtt? Azután? Lehetetlen volt megállapítani az időpontot a folyamatos hőségben és a fényben, amit éjjel és nappal is szolgáltatott a sztratoszféra két, megdöbbentően erős és narancssárgás fényű napja. Meg egyébként is, ki tartotta volna észben? Az a pár szerencsétlen, kik még mozgolódva, nyögdécselve aszalódtak a kiszáradt földön? Bőrük hangosan sercegett a tűzforróra hevült homokkövön, miközben arra vártak hogy elégessék őket (ironikus, nemde?). Megdöbbentően sokáig bír szenvedni az ember még kérgesre sült fedőhámmal is mielőtt meghal - jöhettek rá.
Aztán ott voltak a vörösek. A megállás nélkül kántálók a hatalmas halotti máglya körül. Egy kegyetlen új isten papjai voltak ők. R'hllor, a Tűz Ura, a Fényhozó, az Egyetlen, az Igazságos, a Lángmester. Körbefogták a hatalmas méretű tüzet, melyben az Istennek áldozottak éppen a kárhozatuk felé égtek, sikoltva. Hogy aztán örökké égjenek R'hlorr tüzén, R'hlorr poklában. Milyen felesleges halál. De azok a papok, csak kántáltak! Egyre csak kántáltak!
"R'hllor!
--------
Veszendőbe menő életek kétségbeejtő zuhatagaként ömlött róluk a sóbűzös izzadtság-permet. Tagadhatatlan tudatosságú tarantula tengerek tipródtak tova a tajtékzó, tüskés tájékon míg tivornyázó tohonya tisztviselők tagadhatatlanul törekvő tendenciára titulált titulusban tébláboltak a tiltakozó, tapasztalatlanságban tengődő talpasaik társaságában, a tikkasztó tavaszi..........Ja, nem is tavaszi volt az. Hanem nyár közepe. És sivatag.
--------
--------
Aztán ott voltak a vörösek. A megállás nélkül kántálók a hatalmas halotti máglya körül. Egy kegyetlen új isten papjai voltak ők. R'hllor, a Tűz Ura, a Fényhozó, az Egyetlen, az Igazságos, a Lángmester. Körbefogták a hatalmas méretű tüzet, melyben az Istennek áldozottak éppen a kárhozatuk felé égtek, sikoltva. Hogy aztán örökké égjenek R'hlorr tüzén, R'hlorr poklában. Milyen felesleges halál. De azok a papok, csak kántáltak! Egyre csak kántáltak!
"R'hllor!
Tűz! A mindent elemésztő és a fejlődés hozója!
R'hllor!
Az Apokalipszis Lovasa és a Pokol megtisztító ajándéka!
R'hllor!
Minden végzete!
R'hllor!
Minden kezdete!
R'hllor!
Halhatatlan kör, a főnix szíve, változás hírnöke!
R'hllor!"
Karmazsin szemük őrült tüze nem csak bámulta a tüzet. Egybeolvadt azzal, szinte felfalta azt, mint az éltető nektárt, az ambróziát. Pernye hullott rájuk. Emberek pernyéje. Egy külső szemlélő számára még groteszkebbé tehette a jelenetet a tudat, hogy a halálra válókra hullik az előttük meghalt társaik volt-nincs nyakszirtje, vagy pedig testének és szervezetének más darabjai. Az elmúlás és a káosz tudata őrjítő volt, ahogyan a papok hajlongó mozgása és kántálása is. Hullámokban tört fel a pánik és a rettenet természetfeletti érzése, ahogyan az őrült tűzisten tisztelői belehevültek megszakíthatatlan rituáléjukba. A hatalmas, elborzasztóan nagy halotti máglya tüze mintha megelevenedett volna, saját, brutális táncát lejtette mint egy élő, lélegző organizmus, mely immár nem csak a tűz, hanem R'hllor, a Tűz inkarnációja. Én mondom Neked, nevetett, nevetett az a tűz, amikor rávetették az újabb adag pokoli, romlott ajándékot. Aztán minden gyorsult.
"Harag, düh, őrjöngés, dühöngés!
"Harag, düh, őrjöngés, dühöngés!
R'hllor!
Lobbantsa lángra a távoli, széles világot!
R'hllor!
Az élet és halál lángoló keze!
R'hllor!
Hamvassza el a lélegzetet!
R'hllor!
Táncoló árnyak és leszálló pernye!
R'hllor!
Add át a lobogó tudást!
R'hllor!
Emészd el az árulókat!
R'hllor!
A végzet harangja!
R'hllor!
Vizsgáld át temérdek földünk!
Vizsgáld át temérdek földünk!
R'hllor!
Emészd el féktelen világunk!
Emészd el féktelen világunk!
R'hllor!
Távozzunk ez anyátlan létből!
Távozzunk ez anyátlan létből!
R'hllor!
Tégy magadévá minket!
Tégy magadévá minket!
R'hllor!
Mi a végzetbe követünk majd!
Mi a végzetbe követünk majd!
R'hllor!
Elevenítsd meg a lángokat!
Elevenítsd meg a lángokat!
R'hllor!
Láttasd velünk a valóságot!
Láttasd velünk a valóságot!
R'hllor!
Védj meg minket az igaztalantól!
Védj meg minket az igaztalantól!
R'hllor!
Távozzunk a tűzön át!
Távozzunk a tűzön át!
R'hllor!
Éltesd velünk a látatlant!
R'hllor!
Gyilkolj velünk hitetlent!
R'hllor!
Támadjon fel az ősi tűz!
R'hllor!
Szegjen meg minden bűn!
R'hllor!
Mi pedig követünk majd."
R'hllor!
Gyilkolj velünk hitetlent!
R'hllor!
Támadjon fel az ősi tűz!
R'hllor!
Szegjen meg minden bűn!
R'hllor!
Mi pedig követünk majd."
Aztán nem maradt semmi sem. Se csönd, se nesz, se motorászás. Se kacaj, se sírás. Se hang, se némaság. Se tisztelet, se barátság. Se neszezés, se tisztaság. Se papok, se királyság. Se hullák, se paráznaság. Se égetés, se máglyák. Se fény, se sötétség. Se élet.
S így múlt el a világ, melyet mind ismertünk.
Vége
