"csak egy tipikusan naiv ember"
Néhanapján elfelejtem a múltkor ecsetelt silent observerségem, átlépem a határaimat, a csendesen megfigyelő, jegyzetelőét. Mármint természetesen így is bőven feszegetem azokat a szabályokat, amik behatárolnak engem ebbe a szerepkörbe, de valahogy mégis mindig sikerült pengeélen egyensúlyozni, megtalálni a balanszot.
Valamelyik nap már megint súlyosan megszegtem a fogadalmaimat, és megint beleszóltam valakinek a dolgaiba. Az emberek, nem érzik át ezt, nem képesek értelmezni hogy mekkora jelentőséggel viseltetik ha én így rájuk szólok hogy ne csináljanak valamit. Mert nem szólok ám én mindenkinek, csak annak akit méltónak találok erre és igazán fájdalmas lenne a lelkemnek ha szenvedni látnám, vagy hogy kudarcba fullad, mert szeretném hogy jó legyen neki, ne legyen semmi problémája.
És itt jön be a második nowadays' problem: az emberek nem hallgatnak rám. Mármint, még így, ilyen esetekben sem - meg hát amúgy sem, de azok nem is fontos dolgok. Még mikor már idáig eljutok, akkor sem képesek hinni nekem, inkább csak lerendezik egy "biztos hogy igazad van"-nal.
Aztán kudarcot vallok, mint most is tettem. Újból és újból realizálnom kell hogy az emberek CSAK és KIZÁRÓLAG a saját kárukból tanulnak, amibe többnyire önfejű marhaként szaladnak bele miközben többen próbálják visszafogni őket, De ők akkora bikák hogy nem lehet megállítani őket.
Tulajdonképpen ez egy tanulság a számunkra is. Hogy a jók nem mindig győznek, még hogyha nem is jók kifejezetten. Bárcsak ne így lett volna, bárcsak máshogy, akkor már ne is úgy ahogy tökéletes lenne, hanem inkább úgy hogy nekünk ne legyen igazunk. Nem, nem vallom be nektek hogy vérzik a lelkem és sikolt, mert nem, nem vallanám be, szóval nincs is így. most, így újragondolva kissé undorító és érzéketlen ez a "silent observer" szerep, de szükséges is, nincs nekem szükségem az ilyen feszültségkeltésre meg felidegesedésre mint az elmúlt pár napban. kell ez ahhoz hogy meglegyen a lelki békém, ne robbanjak szét időnként. és ismét megfogadom, Megfogadom, mostantól nem szólok bele.
mintha nem lenne igazam, de van elég bajom, bánom is én
U.I.: hozzád is társítanék színt, de nemtudok, ja, de még is, már meg is tettem ott.
