A címet belül találod

 A vég eljött, és gyorsan jött.

* S mint maga Azúviel, süpped bele a tágas félhomályba, aztán onnan tér magához fél-ébren - vagy tán fél-aludva az kinek a nevén soha többet ember hangja nem hangozhat, akár pattogósan vagy lassan, tán szaggatottan vagy elnyújtva, mélybe húzóan és angyali magasságokba, itt és ott, nem. Sehol! 
   
- Hah, ugyan már kérlek, hisz ember kedvét nem veszi el mit önnön maga teremtett!   - a balga barom. Fejében eképp motoszkál a néma zűr, az áhítat, a buzgómócsing mindenttudok, a bölcsek pökhendje. 

 Mondta, s ahogy szavai az éterben materializálódva, a halk kattogás megszületett. "Katt...katt...katt!". Mint a szűnhetetlen kis mechanikus ujjpercek a rohadt Flight of the Bumblebee feltornyosuló szólóját dobolva csak sokszorta lassabban. Halkan, halkan, méghalkabban.

     - Hiszen mi más vethetne örömöt a maga-ember szívében mint a szintúgy-készített, az örök-én, a mi keze munkánk, mi lehetne mégis eufórikusabb ha nem amit az ember készít, mégis miféle badarság mit állítasz!? Látszik hogy tanulatlan vagy, egy naplopó, a félvállról odavetett borravalóból vett pite maradványai még mindig ott látszódnak a gallérodon!    - na de a buta. a tudatlan. A balga! A BAROM!


A termet valamilyen furcsa módon töltötte az áporodott újszerűség, a valamirevalás illata, az előrehaladás szaga, a modernizáció bűze. A förtelem, a förtelem is betöltötte.


-------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Rohadt fűnyíró.


-------------------------------------------------------------------------------------------------------------


 S ahogy beszélt tovább az a balga (a tudatlan! a buta! A BAROM!), a háttérben teret ölt, teret tépett, teret marcangolt magának, szép lassan manifesztálódott elő az a bizonyos "sssssh", mint a fény, a Halhatatlanok fénye a Hét Palantírban. A kifújt gőz "sssssh"-e.

- Különben is mit tudsz te? Semmit!

És tán az indulat forrósága és a pírja, a vörös köd nem engedtette hallatni a halk füttyöt, az apró csikordulást - mint mikor a rozsdás fémajtót próbálod nyitni -, a halkan menetelő fogaskerekek gyászos össznépi kórusát. Ekkor eszembe jut annak a kalózos filmnek a főcímdala, amit saját satnya benső énem fütyörészik, miközben kétségbeesetten és a haragtól elkomorodva ott az a balga! A tudatlan! A BAROM!

- A te aprócska intellekciád képtelen felfogni ezt! Blaszfémia!

 "Intellekcia"? Mi az? Tán valóban. Tán mégsem. Tán a rab fönn a hegyen, vagy a kút a mélyben, tán a dúdoló kocsis ott kinn vagy a virág meg hervadva nyíl talán a hadarás és talán a szünet hiánya és a levegővétel késése és az egyhangvétel és a megszámlálhatatlan apró akcentuscsörrenés és a mindenféleképpenabbahagyhatatlanhadarásmelyneksipákolóavége.

- Öröm! De vajon-e az amikor.... ....sok tán a borsó de a kútja kevés...mint a                                 kutya a....mégis te ostoba...nem nem nem!....gyalázat!....szég.....yen!

Összefolyt, önmagát túlharsogni kívánok szavak tengere egybefolyva a vulkánvörös pírú fejből kiáramolva amik...bár, mindez már mit sem ér. Tán a hirtelen beinduló gőzmotor hangja, vagy a vérfagyasztóan lassú fogaskerékkattogás, esetleg a huzalok és mesterséges ízületek zaja, nyikordulása, vagy pedig a rögvest azután szétloccsanó koponyája, esetleg a szájüregébe zúzódó szájpadlása, a kiömlő agyveleje, a szabadon maradt torkon kiömlő vér, vagy rejtett "intellekciám" felismerése - mely hallgatásra késztette? *



S így múlt el a tudós, aki a robotot alkotta.