Egy táguló univerzumban élünk, ahol az én szerepem az alfa, akkor tiéd az ómega,
Egymás nélkül a semmi, míg együtt vagyunk minden, mégsem élünk enélkül, így lesz az egész; egy.
Mindent kifújó, lángokat temérdek parázzsá szétoltó, fellángoló, táv-lángoló, ezt úgy hívják lázadó láng-adó.
Tudod, hiszen az élet ajándék, és aki megtagadja magát még,
Úgy lészen kámpicsorodó, formálódó, viaszbábú, dörmögő, döngő dörgő medve-ölő.
Azaz más néven, vagy szétkürtölendő ezernyi temérdek enéven,
Közömbös tömegek közt fellelhető, atommag-menő, tengődő, tespedő, neutron felhő teremtő-elvevő.
S ha mesémből kiunva - ÁLLJ! -, rájössz hogy petitely szét volnék zuhanva,
Sarkon fordulva, meglepő lábdobbal riadva, részegen tévútra térő, szétfejtő, midichlorián szintenként eltérő,
Volnék én. Hisz a távolban Tardis-ként zuhanva, ott látható,
az ábrándozó, macskává átváltozó, sufnibanánhámozó, mezsgye-gondoló álomorzó álmodozó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése